2011. május 24., kedd

Információvadászat - Romkerti óra VI


Ø Vallás; Mercutius szentélye; az Iseumról…
Egyetlen épületet nem érintett a császári palota létesítése: a Mercurius-szentélyt, melyben számos, Iuppiternek és Mercuriusnak szentelt oltárt, reliefet, szobrocskát, mécsest, füstölőtálat találtak a már említett ólom fogadalmi tárgyakkal együtt. A szentély alaprajza nem követi a római kori templomalaprajzokat: kelet felől nyíló bejáratából egy előcsarnokba, majd egy oszlopokkal tagolt, átriumszerű helyiségbe, a szentélybelsőbe jutunk.
A szent
élytől nyugatra fut a római város nyugati védőfala, melynek egyik négyszögletes tornya is feltárásra került.

Savaria, Mercurius-sanctuary
Vallási élet
A fő utakon nem csak kereskedelem folyt, hanem egyben információcsere is. Így a különböző vallások is terjedtek, mint például a feljebb említett kereszténység, az egyiptomi napkultusz, valamint az északi „barbár” hitvilág. Az antik ember hitvilágában a természeti környezet és a mindennapi élet szinte minden megnyilvánulása vallásos színezetet kapott. Amíg a hivatalos kultuszok középpontjában a
kapitóliumi triász: Jupiter, Juno és Minerva valamint a birodalom egységét és jólétét biztosító császárok vallásos tisztelete állt, az emberek magánéletében a hétköznapok gondjaiban segítő istenségek játszottak meghatározó szerepet. (pl.:Dionüszosz)
A római állam főisteneinek egyre formálisabbá váló tisztelete helyett a Kr. u. II-III. századtól kezdve az erős érzelmi kötődésen alapuló, az egyén evilági erkölcsös élete fejében megtisztulást és boldog túlvilági életet ígérő, keleti eredetű misztériumvallások váltak a római vallásosság meghatározó elemévé. Az egyiptomi eredetű Isis, a napistennel azonosított
perzsa Mithras, valamint a szíriai eredetű Jupiter Dolichenus tisztelete mellett a III. század végétől az egyre gyorsabban terjedő kereszténység szerzett híveket a Pannóniai lakosság körében.


Az ISEUMról
Az Iseum az egyiptomi Isis istennőnek szentelt egykori Savaria épületegyüttes. A szentély a Borostyán út városba bevezető szakasza mellett épült fel a Kr. utáni II. század elején. A savariai szentkerület Pannóniában példátlan nagyságú, méretei a Római Birodalom más Iseumaival és Serapeumaival összevetve is jelentősek.
. Az Iseum délkeleti sarkával szemben, a Borostyán út túloldalán Jupiter Dolichenus szentélyét tárták fel. Az Ízisz szentély északi szomszédságában vagy – a Mainzban feltárt közös szentélyhez hasonlóan - magában a szentélyben Magna Mater-Kybelé kultuszhelye található meg. Az Iseummal szemben pedig, feltehetően egy további, szintén keleti eredetű szentéllyel számolhatunk. Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy Carnuntumhoz és Poetoviohoz hasonlóan Savariában is egy kiterjedt szentélykörzet létezett. Ezt a felismerést fogalmazta meg már a múlt század 70-es éveinek elején Szentléleky Tihamér, amikor az Iseum előtt elhaladó Borostyán utat „Keleti szentélyek útja”-kén értelmezte.



A Kr. u. 4. század első felében radikális változások érhették az Iseumot és az Ízisz hívők savariai közösségét.
Ízisz savariai temploma a fallal körbevett római belvároson kívül, a római város sűrűn beépített déli külvárosában épült fel. A nagyjából kelet-nyugat tájolású, hatalmas, 42 x 70 méteres szentélyegyüttes közvetlenül a Borostyán út városba bevezető szakasza mellett feküdt. A szentély a város ma még feltáratlan foruma és a késő római helytartói palota mellett a római város legnagyobb épületegyüttesének számít.
“Innen kezdve legfőbb gondom volt naponta könyörögni Isis királynő isteni felségéhez, akit itt Campensis-nek neveznek, mert a Campus Martiuson emelkedik a temploma, amelyben mélységes hódolattal engesztelik” (Apuleius: Az aranyszamár)



A következő periódus részben már az istennő templomához is kapcsolódik, bár a sorozatos át- és egymásra építések miatt erről az időszakról kevés érdemi adattal rendelkezünk. Az azonban biztosnak tűnik, hogy a későbbi templomegyüttes területén feltárt legkorábbi szentélyidőszak a Kr. u. 70-80 körüli évtizedekhez köthető, ugyanis ekkor már egy fából és vályogtéglából készült szentély azonosítható a területen. Ez az épület alapterületét tekintve természetesen jóval kisebb volt, mint a későbbi, a nagy Iseum. Ebben az időszakban a kereskedelmi-gazdasági szerepet betöltő Borostyánkő út melletti keleti területen - ott, ahol ma a későbbi templom előcsarnoka áll, ekkor még különféle műhelyek működtek és a szentély ezek mögött, kissé elrejtve, mint valamiféle “hátsólépcsőházi” kultusz működött.
 Az egykori pogány szentély helyén pedig kiterjedt keresztény temető létesült.
Ezen a területen a 4. században a katonai utánpótlás és a közellátás biztosítására hatalmas méretű gabonaraktárt, HORREUMOT építettek.

Savariában Kübelé-szentély az Iseumtól balra lehetett. Előkerültek sapkás, pufók arcú figurák, amelyek az Attisz- vagy a Magna Mater-kultuszhoz kapcsolódtak, vagy Mithrászhoz.








Mithrásznak két különösen fontos oltárát a Magellán-center ásatásánál találták meg Szombathelyen. A megtalált  szentély jelentőségét a helyszínen talált két fogadalmi oltárkő adja, amelyek feliratai nyilvánvalóan arra utalnak, hogy a római kor egyik legtitokzatosabb vallásának egyik színtere volt ez, a perzsa eredetű Mithras, a legyőzhetetlen Napisten misztériumainak helyszíne.



Pannónia történetében Savaria fontos szerepet játszott. Az alapító Claudius császárnak biztos, hogy volt temploma a városban. A Perint patak nyugati partján, a mai evangélikus templom környékén volt a császárkultusz, a tartománygyűlés helyszíne. Hogy milyen hatalmas épületegyüttes volt itt, azt abból tudjuk, hogy egy 240 méter hosszan húzódó, 53 darab nagyméretű pilléralapozást találtak, amely egy hatalmas oszlopcsarnok maradványaként értelmezhető.
Ismeretes egy kis római kori boltozatos kis kápolna, ami 1992-ben került elő a Fő téri ásatás során. A kövön latinul az áll: az isteni villámlás emlékére alapítva. Jupiter villáma vághatott le ide a rómaiak hite szerint. A római birodalomból öt-hat ilyet ismerünk, de csak ezt az egyet találták in situ ásatáson. A mai városháza alatt azt a táblát találták, ami rögzíti: Jupiternek - Savaria város jólétéért emelt közösségi épület.

Információvadászat - Romkerti óra IIII.


Ø HELYTARTÓI PALOTA  Római császárok Savariában, római számok – Savaria számokban, mozaik


Savaria romjainak feltárását az 1930-as években kezdték meg Járdányi Paulovics István vezetésével, majd a több évtized során felszínre került I-IV. századi maradványokat romkert formájában konzerválták.
Amikor a Székesegyház felől megérkezünk a kertbe, a középkori vár és a császári palota látványa tárul elénk. Ez utóbbi a Romkert - és egész Savaria - legismertebb épülete. Valamikor a 4. század elején építették a legfőbb római méltóság és kísérete számára. Több császári rendeletet is kelteztek innen. A hajdani épület meghökkentően nagy, kb. 200 x 200 méter volt. Sajnos pontos kiterjedését nem ismerjük, mert ráépült a már említett vár, majd a 18. században a Székesegyház. A palota épülettömbjéből is kiemelkedik az 50 x17 méter nagyságú, padlófűtéses aula, amely Pannónia ma ismert legnagyobb egybefüggő mozaikfelülete.A Forum egykori Helytartói Palotáját alakították át ókeresztény bazilikává (erről a minták, motívumok árulkodnak) a IV. században s ennek a mozaikjából maradt meg a fedett épületben látható részlet.
A motívumok között találunk pl.
gránátalmát – ebben a magok a hívőket jelképezik, az alma maga az egyházat;
a csavarodó, örökzöld akantuszlevél Krisztust jelképezi;
a hal a vizet, a keresztvizet szimbolizálja;
a delfinek a holt lelkeket vitté át a túlvilága- ezt a jelképet a pogányoktól vették át;
a Dávid- csillag két egymásba fordított háromszöge az ég és a föld , a férfi és a nő  harmóniájáról mesél.
A mozaikot alkotó  fehér kis darabok mészkövek;
a piros – égetett agyag;
a szürke – bazalt;
a kék és sárga – cáki pala.



Kik vannak a Császárkövön? – Amiről nem beszélnek a történelemkönyvek
Claudius    :Suetonius szerint a Colonia Claudia Savariát Kr. u.50 körülalapító Claudius „…térdei megrogytak, ha fölállt. Nyáladzott, taknya csöpögött, ha felizgatták. Dadogott, beszéde összefüggéstelenül zavaros volt….” A leírás annyira undorító emberként állítja Claudiust, hogy gyanakodni kezdünk. Meg persze eszünkbe jutnak párhuzamok, hiszen van olyan vezető politikusunk, akit az egyik szekértábor önzetlen, a fizetését is a köz javára átutaló, bátor reformerként említ, aki szuggesztív előadóként győzi meg hallgatóságát, a másik oldal szerint ugyanő folyamatosan ötletelő hebrencs, hadonászó elmebeteg, aki tönkretette az országot, miközben jól megszedte magát...
Nos, visszatérve Claudiusra, hívei kiemelik, hogy már a hatalomra kerülése előtt a császári családban egyedülálló teljesítményre volt képes: túlélte mindkét elődjének, Tiberius és Caligula császárnak a családirtását. Így Caligula meggyilkolása után a császári család egyetlen felnőtt korú férfijaként akarata ellenére el kellett vállalnia, hogy császár legyen.
Úgy tartják, szellemi képességei kiválóak voltak, vonzódott a törvénykezéshez, jogi reformot vezetett be, kiválóan irányította a birodalmi közigazgatást, számtalan építkezést készített elő és valósított meg. Hadi sikerei sem lebecsülendők: a Római Birodalom része lett Britannia, Trácia, Mauretania… Vannak, akik gyengekezűnek tartják, szemére vetik, hogy plebejusokkal is ebédelt, mások azért bírálják, hogy az ellenálló szenátorok közül jó néhányat kivégeztetett, sőt az őt megcsaló egyik feleségét sem kímélte. Fölróják neki azt is, hogy el akart menekülni, amikor császárrá akarták kikiáltani. De ki tudja? Lehet, hogy neki volt igaza. Hiszen abban az időben császár természetes halállal nem nagyon végezhette be földi útját, jószerivel mindegyiket meggyilkolták.  Claudiust végül is saját felesége mérgezte meg, hogy a nő előző kapcsolatából született fia, Nero császár lehessen. Aki majd „hálából” megmérgezi anyját és fölgyújtja Rómát....
Domitianus  :A Császárkő második császára Domitianust (uralkodott 81-96). Domitianus gyermekkora elég hányatott volt. Ifjúkorában előfordult, hogy Isis-papnak kellett öltöznie, hogy megmentse az életét. Szombathelyiként ki kell emelnem, hogy Savaria első fényes korszaka hozzá kötődik, a város nemcsak hogy megszilárdította helyét a provincia élén, hanem számos épülettel gazdagodott, jelentős vallási központtá is vált.
Ellenfeleivel Domitianus kegyetlenül leszámolt, a keresztényeket kíméletlenül üldözte. Sorsát ő sem kerülhette el, a felesége (már megint a feleség!) közreműködésével szőtt összeesküvés oltotta ki az életét.


Trajanus
A Császárkő harmadik császára Trajanus.A római polgárok szerették, az Optimus(legjobb) címmel ruházták föl. Savaria lakói is kedvelték, tiszteletére emlékkövet állítottak fel. Sok elődjével és utódjával szemben (a kivétel erősíti a szabályt) természetes halállal halt meg.

A Fő téri Császárkő átadása 2007 augusztusában
Severus :Majd egy évszázaddal Trajanus után, Afrikában született Septim(i)usSeverus, aki 193 és 211 között volt a birodalom császára. Felső-Pannónia helytartója volt, amikor az elődje meggyilkolását követően a pannóniai légiók Carnuntumban római császárrá kiáltották ki.192-ben vonult pannóniai katonáinak kíséretében Savárián átRómába, hogy ténylegesen átvegye a hatalmat. A törvények azonban tiltották, hogy bármilyen katonaság lépjen a város területére, ezért Severus egy ügyes csellel leszerelte az előkelők fiaiból álló preatorianus gárdát, helyükre a falak előtt állomásozó pannóniaiak léptek. E gárdát később is Pannóniából töltötte fel, sőt közvetlen helyettese is pannóniai születésű volt. E kapcsolat mind Severus mind Pannónia számára gyümölcsözőnek bizonyult. A császárrá választásának a 10. évfordulójára egész Pannónia területén nagy építkezésekkel kísért ünnepségeket szerveztek, amelyekre maga a császár is ellátogatott. Ekkor, tehát 202-ben építették át Savariában az Isis-szentélyt is. A szenátus sosem bocsátotta meg, hogy háttérbe szorította őket, de az átlag római polgár kedvelte: uralkodása békét, stabilitást biztosított számukra. A pártusok felett aratott győzelmének tiszteletére 203-ban emelték a Rómában ma is legépebben megmaradt diadalívet.
Diocletianus :A Császárkő ötödik császára, Diocletianus újabb egy évszázad múlva, az összeomlás szélén álló birodalom uralkodója lett (284-305). Savaria szerepét azzal növelte, hogy a keresztényüldözésben fontos szerepet játszó bíróság egyik központját itt alakította ki. A birodalomirányítás szervezeti megújítására is kísérletet tett, de inkább emeljük ki azt, hogy ő volt az első „nyugdíjas császár”. Hatalma csúcsán, a halála előtt 6 évvel úgy érezte, hogy ereje fogytán van. Nem várta meg, hogy a betegsége elhatalmasodjon rajta vagy esetleg „eltegyék az útból”, fogta magát és visszatért szülőföldjére, Dalmatiába, ahol kertészkedésnek szentelte hátralévő éveit.
Constantinus :Constantinus (306-337) nemcsak a Császárkőn következik Diocletianus után, hanem uralkodásában is. Contantinus a birodalmat újraszervezte, így Felső- és Alsó-Pannóniát négy provinciára osztotta. Savaria szerepe ezt követően sem csökkent, Pannonia prima fővárosa és a tartományi Praeses székhelye maradt. Itt őrizték a provincia pénzét, hadi valamint élelmiszer-készleteit is.


SAVARIA SZÁMOKBAN
A számok

L
Kr. u. 50 körül. A városalapítási szertartás a dombormű ábrázolása alapján érthető meg: a város területét egy ekével, amely elé egy bikát és egy tehenet fogtak, körülszántották.
CCCXXX
A helytartói palotát Constantinus uralkodása alatt, a Kr. u. 330-as években a gyakori császári jelenlét miatt kibővítették; ekkor épült a trieri Aula palatina mintájára az uralkodói fogadóteremnek tekinthető csarnok.
VI
A helytartói palota  mozaikmintái között felfedezhetünk hatágú csillag - motívumát.
CCCLV
355-ben  Márton visszatért Pannóniába, és téríteni kezdett.

LXX
Isis kultusza korán, röviden a város alapítását követően már a Kr. u. 70-es évektől igazolható Savariában.
CCCIII
Szent Quirinus a horvát Sisak város püspöke volt. Hitéért elfogták, és 303-ban - miután megtagadta, hogy a császár parancsainak engedelmeskedjen - Savaria tartományi fővárosban halálra ítélték, és malomkővel a nyakán a Perint patakba dobták.

CCCXIX
Kr. u. 319-ben az itt állomásozó elitalakulat (lanceariiSavarienses = Savariai lándzsások) tisztjének fiaként Savariában született Szent Márton, aki a galliai Tours város püspökeként vált a korai középkor legnépszerűbb szentjévé.
C
A SalaTerrena festett falain is megfigyelhetők az ókori Savaria kövei, méretarányos ábrázolással. A több mint kétszáz éve megfestett kövek előtt állnak az eredeti kövek, kőtöredékek is.
XV
A város alapításában római polgárok, elsősorban a legio XV Apollinaris veteránjai vettek részt. Az első lakók között észak-itáliai kereskedők és a korábban itt élő kelták leszármazottai is helyet foglaltak.

XLVIII
A Romkert legismertebb nevezetessége a mozaikpadló, amely az egykori savariai helytartói palota 48 méter hosszú díszteremének ékessége volt.
I
A Szent Márton temető leletei szerint a sírkert Kr. u. I. századtól kezdve az itt élő rómaiak nyughelye volt. 
XLIII
A város létrejöttének időpontját hozzávetőlegesen ismerjük. Egyes források szerint Claudius császár alapította Kr. u. 43-ban.

CXCIII
SeverusSeptimius Marcus Aurelius császár szenátorrá nevezte ki, 193-ban az illíriai római sereg vezére lett, mely őt Savariaban császárrá kiáltottaki.
V
Az V. században a város hanyatlása felgyorsult, a lakosság zöme Itáliába költözött.
CD
Savariából napjainkig közel 400 feliratos kőemléket, domborműt és szobrot ismerünk.
XCI
A 91 római kori sírból Savaria polgárainak, azaz Magyarország első városlakóinak földi maradványai és a velük eltemetett tárgyi mellékletek kerültek elő.

LXX-LXXX
A szakemberek szerint egy legalább 70-80 méter hosszú, oszlopos, mozaikkal díszített épület állt Savaria városközpontjában,  a fórum déli oldalán és feltehetőleg valamilyen középület volt. Motívumai a mai Fő téri szökőkút mintázatán köszönnek vissza.
XXV

A kb. 25 km hosszú vízvezeték (aquaeductus) a rohonci források vizét szállította Savariába.
675
A mérföldkő-töredék felirata: A ROM S M P/ DCLXXV (feloldása: a Roma Savaria miliapassuum DCLXXV), jelentése: Savaria Rómától 675 mérföldre található.
DCLXXV
A mérföldkő-töredék felirata: A ROM S M P/ DCLXXV (feloldása: a Roma Savaria miliapassuum DCLXXV), jelentése: Savaria Rómától 675 mérföldre található.
III
A vámház mellett  futottak össze a városba érkező utak.  A hármas útkereszteződés egyik útja a híres Borostyánkőút.
VIII
A városfalon kívül állt a vámház. Itt szedték be az áru nyolcadrészét vám fejében.
IIII
A római város nyugati védőfalának  egyik négyszögletes tornyát is feltárták.
CDLVI
Elképzelhető, hogy Savaria környékén 456-ban volt egy földrengés, amely megrongálta a város épületeit, útjait.

CC
Minden kétszázadik, Savariában égetett  téglában ott a kutyalábnyom.
II
Az ókorban, Savaria római településén az i.sz. II. században épült először színház. Helye is már régóta ismert: a Kálvária templom északi oldalán látható félköríves bemélyedés helyén állt.

 

Információvadászat - Romkerti óra ; feladatok

 Feladatok a Vámháznál


SI-prefixumokat lehet hozzátenni a mértékegységekhez, hogy az eredeti egység valahányszorosaihoz jussunk. Mindegyik prefixum a 10 hatványa. Például a kilo- ezerszerest, a milli- ezredrésznyit jelent, így ezer milliméter egy méter és ezer méter egy kilométer. A prefixumokat nem lehet többszörösen alkalmazni: a kilogramm milliomod része milligramm és nem mikrokilogramm.

A mértékegységek nagyságrendjét a prefixumok (előtagok) adják meg.










A Savariában felállított mérföldkőről az olvasható le, hogy Róma Savariától (DCLXXV) ezer ( ) passusra (P) – páros lépés -: lép a bal  láb, majd - jobb – ez  így kb. 1,4 méter.
Hány perc 11 kilo óra?...........................

Hány deciméter 12 hektométer?................................

Hány centiliter 23 hektoliter?.....................................

Hány méter  a decimérföld?.......................................

Hány másodperc a milliperc?....................................



Töltött csirke (pullus fusilis)
Hozzávalók: 1-1 és fél kg csirke, 30 dkg darált hús (fele marha, fele disznó), 0.25 kg borjúvelő (el is hagyható), 10 dkg zabdara (búzadara is jó), 2 tojás, ½ dl olaj, 5g lestyán, 2g gyömbér, 3g őrölt bors, 5g zöld bors, 5dkg  píneamag, garum vagy só ízlés szerint (1-2 g). 
A borsot, lestyánt, gyömbért, darált húst és a főtt zabdarát tedd egy tálba. Add hozzá (a húslevesben főtt és széttört borjúvelőt,) a tojásokat, és keverd, amíg sima masszává áll össze. Ízesítsd garummal, tedd bele az olajat, a zöld borsszemeket és a píneamagot. Töltsd mindezt az előre elkészített csirkébe, de hagyj benne szabad helyet is. Sütőben süsd kb. 1 óráig 220 fokon.

Add meg az ételhez  szükséges mennyiségeket grammban!


Csirke:
Darált hús:
Borjúvelő:
Zabdara:
Lestyán:
Bors:
Píneamag:
Garum:



A római korban 10-14 km-ként létesítettek kisebb útállomásokat;
20-28 km-ként volt egy-egy nagyobb helység;
50-70 km-ként következett egy –egy város.

Hány római mérföldre volt kisebb útállomás: ……………..
nagyobb helység: …………………….
és egy –egy város: …………………..
Savaria Rómától 675 mérföldre van, ez ………………………km.

Savaria Scarbantiától 34 mérföldre van, ez ………………………km.


Feladat a Borostyánkőúton:
Jelöld be a  térképen, merre haladt a Bororstyánkőút!
Feladat a legiosoknál:Nevezd meg latinul a legiosok felszerelésének részeit!
 Feladat a belső utcákon: latin közmondások fordítása; keresztrejtvény

latin közmondások

  • Carpe diem!
    • Tépd le a nap virágát! vagy Élj a mának! vagy Használd ki a napot! vagy Ragadd meg a napot!
  • Cave canem!
    • Óvakodj a harapós kutyától! vagy Óvakodj az egykönyvű embertől!
  • Dum spiro, spero.
    • Amíg élek, remélek.
Térképismeret

Savaria és Szombathely térképeinek összevetés. Hol találjuk ma római romokat?





 BINGO
 kérdések: 
Hogyan nevezik ma azt az utcát, amelyen az egykori „Keleti szentélyek” útja volt?                        RÁKÓCZI
Lehettek- e az Isis vallásnak tagjai nők?                                                              IGEN
Kiket védelmezett Mercutius?                                                AZ UTAZÓKAT ÉS KERESKEDŐKET
Hol találtak Mithrasz-szentély-maradványokat Szombathelyen?                             A LEENDŐ MAGELLÁN-SZENTÉLY HELYÉN
A császárkultusz központjának helyszínét milyen leletek alapján tudják  a régészek beazonosítani? TÖBBEK KÖZÖTT A MEGTALÁLT DÓZSA GYÖRGY – KÖRMENDI UTCAI PILLÉRSORRAL
Kikből kerültek ki az egykori Savaria első lakói?                LETELEPÍTETT LEGIÓS VETERÁNOKBÓL
Hány darab átoktáblát találtak eddig Szombathelyen?                  2
Melyik király zarándokolt el Savariába, szent Márton szülővárosába?    NAGY KÁROLY
Mi célból szolgált a Palota-legió Savariában?                      AZ ITT TARTÓZKODÓ CSÁSZÁROK VÉDELMÉT SZOLGÁTÁK
Mi köze volt Szent Mártonnak a Palota-legióhoz?           APJA OTT SZOLGÁLT
Mit jelent magyarul Horreum?                                                GABONARAKTÁR
Ki festette a SalaTerrena képeit?                            DORFFMEISTER ISTVÁN
Mi a Borostyánkő?                                                        MEGKÖVESEDETT  GYANTA
Melyik lelet alapján lehetett az egykori Vámház épületét pontosan beazonosítani?      VÁMBÉLYEGZŐ
Hol ívelt át híd Savariában a Perint felett?                           KB. A MAI ÓPERINT UTCAI HÍD HELYÉN
Add meg római számokkal, hány római mérföldre van Rómától Savaria?               DCLXXV
Mi volt a latrina?                                                                                                            ILLEMHELY
Miből állt Róma nyolcadik dombja?                                                                       SZEMÉTBŐL
Mivel fűtötték a romkerti római fürdőt?                                             PANNÓNIA ERDEIBŐL SZÁRMAZÓ TÖLGY F Á V A L
Hordtak-e a római nők már a „bikinit”?                                IGEN , FALIKÉPRŐL TUDJUK
Mi volt  az a campona?                                                KÖZKONYHA

Hogyan nevezték a rómaiak a vacsorát?                              VESPERA
Melyik volt az a császár, aki könyvet írt a kockajátékokról?                         CLAUDIUS
Melyik volt az a császár, akinek az utazó kocsijában kockázó aszalt is állt?                           CLAUDIUS
Hol látható ma az egykori színház két megmaradt köve?                             AZ ISEUM MELLETT
Mit jelent a megtalált gladiátoros kés-nyeleken a két felírat: PARDU  és  SENILI?            leopárd és öreges ember

Kik viseltek pallát?                                         A NŐK

Kik viseltek tógát?                          A FÉRFIAK
Milyen hosszú volt a férfiak ünnepi tógája?                       LÁBFEJIG ÉRT
A romkerti mozaik motívumai között látható delfinek milyen eredetű szimbólumok?                   POGÁNY
Mi nem tartozik a legiósok felszereléséhez, a Loricasegmentata vagy a Luduslatrunculorum?        LUDUS LATRUNCULORUM
Kitől tudtad meg, hogy mit vittek magukkal útjaikra a legionáriusok?
Ki tudta megmutatni Neked, hogy mi maradt meg az egykori Mercutius-szentélyből?
Kitől tudtál meg információkat  a 456-os földrengéssel kapcsolatban?
Keress valakit, aki meg tudja mutatni azt a helyet, ahol a feltételezések szerint a 456-os fölrengés nyomát láthatjuk a Romkertben!

egy kártya - megoldással


Lehettek- e az Isis vallásnak tagjai nők?        
Melyik volt az a császár, akinek az utazó kocsijában kockázó aszalt is állt?                     

Melyik király zarándokolt el Savariába, szent Márton szülővárosába?               
Mit jelent a megtalált gladiátoros kés-nyeleken a két felírat: PARDU  és  SENILI?         
Ki tudta megmutatni Neked, hogy mi maradt meg  az egykori Mercutius-szentélyből?

Mi volt a latrina?                                                                                                            
A romkerti mozaik motívumai között látható delfinek milyen eredetű szimbólumok?               
Kik viseltek tógát?                         


Mit jelent magyarul Horreum?                                               


IGEN
CLAUDIUS
                NAGY KÁROLY

LEOPÁRD ÉS ÖREGES EMBER

                              

                                                                                                              ILLEMHELY

POGÁNY
A FÉRFIAK
                                                               GABONARAKTÁR