FFÜRDő, LAKÓHÁZAK; A fürdőkultúra, lakáskultúra, divat, konyha
A fürdőkultúra
- kezdetben koedukált fürdő voltak; aztán hamarosan elterjedtek a kettős fürdők, s inkább a korlátozott időhasználat, pl a nők késő délelőtt, kora délután használhatták…
- a fürdő a társadalmi élet színtere volt ( pl. Hadrianus császár is sokszor megfordult közfürdőben). A thermák amolyan szórakoztató központok lettek, volt bennük könyvtár, szentély,volt helye a testgyakorlásnak is.
- Közfürdőbe belépőt kellett fizetni.
- Voltak vetkőző helyek, falfülkék a ruháknak ( amelyeket gyakran meglátogattak a tolvajok…).
- Különböző hőmérsékletű fürdőmedencék voltak: langyos, forró, izzasztó (száraz és nedves) s a végén a hideg vizű.
- Aki ellátogat egy római fürdőbe, az hagyományosan a következő fürdőhelyiségekben fordul meg: tepidarium, caldarium, laconiumésfrigidarium.
- A pillérekkel alátámasztott padló vastag és szigetelt volt, gyakran mégis nagyon átforrósodott, ezért a fürdőzők fatalpú papucsokat viseltek. A magánvillákban hasonló fűtési rendszert használtak. |  Az ókori római fürdő sémája |
Savariában a jó pannóniai tölgyerdők fáival fűtöttek.
Alacsonyabb hőmérsékleten minden erőfeszítés nélkül és rendszerint elviselhetőbben lehet szaunázni, mint a klasszikus szaunában. Az emelkedő hőmérséklet a test lassúbb alkalmazkodását teszi lehetővé, kímélve ezzel a szívet és a vérkeringést. A gőz nedves melege javítja a légutak vérkeringését. A gőz mélyen behatol a légcsőbe illetve a tüdőbe és elősegíti (különösen illóolajok hozzáadásával) a légutakban a váladék feloldását.
- “Lám, zaj, zsivaj, lárma kellős közepébe jutottam: pontosan a fürdő felett lakom. S most idézz fel képzeletedben mindenféle hangot, ami csak elkeserítheti a füledet: mikor edzést tartanak az izomemberek, ólomsúlyzókkal hadonásznak, ha erőt fejtenek ki, vagy erőkifejtést mímelnek, hallom a nyögést; valahányszor kieresztik visszatartott lélegzetüket, sípoló, kínkeserves fújtatást hallok; ha akad afféle lomha, aki beéri olcsó kenekedéssel, hallom a paskolást, amikor a vállára csapnak – a szerint változik az ütés hangszíne, hogy lapos vagy homorú részekre ér. Ha pedig ehhez jön egy labdázó, és elkezdi számolni a leütött labdákat, végem van. Adj hozzá még egy fenegyereket, egy rajtakapott tolvajt, no meg azt, aki a fürdőben saját hangját élvezi. S mekkora lármát üt a hatalmas vízcsobbanás, amikor beugranak a medencébe! Ezen kívül, akinek egyebük nincs is, de legalább a hangjuk természetes! Képzeld még a szőrtépdesőt: hogy jobban észrevegyék, átható fejhangon szüntelenül kiáltozik, és sohasem hallgat el, csak mikor hónaljat tép, és maga helyett mást kényszerít sivalkodásra. No és, ahogy a lepénysütők kurjongatnak összevissza, a kolbászos, a cukrász meg mindenféle csemegeárus, jellegzetes hanghordozással kínálva portékáját” sopánkodik Seneca egyik levelében (Erkölcsi levelek 86. levél), amely megidézi fülünkben egy ókori fürdő zajait.
Női viselet a római fürdőkben
- A fürdőzésnek megvolt az eszközára: az utcán kilehetett szúrni, ki megy éppen fürdőbe. Ugyanis az vitt magával : - törülközőt,
- kaparót ( ez görög tisztálkodó eszköz volt)- ilyet találtak a Romkertben is
- olajtartó edényben olajat – az olajtartó edényeknek arca volt s ez védte a fürdőben a meztelen embert a szemmel verés ellen…!
- Általában hetente kétszer jártak fürdőbe.
- A napi tisztálkodás kéz és arcmosásból, fésülködésből állt, valamint használtak illatszereket is.
- Az illemhely (latrina): - több ülőke egy helyen körben vagy egymással szemben sorban elhelyezve. (A bérházak lakásaiban ismert volt a „bili intézménye”; s néha egyszerűen az ablakon át kilöttyintve ürítették…)
- Fennmaradt egy feljegyzés egy római idős hölgyről, aki „végigülte a napjait”, azaz azzal töltötte az idejét, hogy végiglátogatta a római illemhelyeket ismerősöket, beszélgetőtársakat keresve, pletykákat hallgatva.
- Katonák is közös illemhelyen végezték a dolgukat, ültek s beszélgettek, s néha ebbe még egy kis malomjáték is belefért!
- Botra dugott szivaccsal tisztították meg az alfelüket…( Ebből a korból maradt ránk a szokás : bal kézzel töröl, jobb kézzel kezet fog…)
- Volt, hogy egy isten szobrát rakták a ház falára, hogy a házigazda ennek az istennek a haragjával fenyegesse meg a dolgát a ház mellett elvégezni akarót…
- A város csatornarendszerét csatornatisztítók – „csatornabúvárok” takarították. Egész jó órabérért, ha kihalásztak egy-egy aranyláncot…
Az egykori Savaria csatornarendszere megőrzött az utókor számára többek között fülbevaló karikát, fésűket, aranyláncot ( ennek úgy vannak összekapcsolva a lapos szemei, mint a modern wc-lánc. Az egyik régész meg is jegyezte: - Lám, lám, milyen jó hely volt ez a Savaria! Itt még a klozettlánc is aranyból volt! )
- Róma, mint tudjuk hét dombra épült. Róma nyolcadik dombja egy szeméthegy – a kikötőbe érkező hajók amfóráiból ide öntötték a szemetet, s fertőtlenítés céljából időnként mésszel leöntötték.
- Savaria fürdői : a Fő tér és a Bejczy utca sarkán levő ház helyén is lehetett egy fürdő;
császári fürdő a Romkertben; Megyeháza alól is „ lóg ki” egy fürdő…kicsi város volt Savaria, mégis lehetett benne egy tucatnyi fürdő!
Elképesztő igyekezettel próbálták egy provinciai városba behozni a római életmódot…
Az olcsóbb föld alatti vezeték volt a gyakrabban alkalmazott megoldás. A savariai vízvezeték kiindulópontja a Kőszegi – hegységhez tartozó bozsoki völgy.
Tekintettel a 15-20 méteres szintkülönbségre, a víz a domboktól már föld feletti vezetéken jutott a városba. Egykori gyűjtőmedencéjét 1851-ben építették be a Bagolyvár épületébe.
A víz eljutott a város valamennyi középületébe, a városi fürdőn, a közutakon kívül a lakóházakba is. Ennek bizonyítéka, hogy eddig valamennyi feltárt savariai épületnél megtalálták a csatornalefolyót, aminek csak vezetékes víz esetében lehetett funkciója.
A víz eljutott a város valamennyi középületébe, a városi fürdőn, a közutakon kívül a lakóházakba is. Ennek bizonyítéka, hogy eddig valamennyi feltárt savariai épületnél megtalálták a csatornalefolyót, aminek csak vezetékes víz esetében lehetett funkciója.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése