A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ismétlés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ismétlés. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 14., csütörtök

Cirkuszidő - Ismétlő feladatok az érettségire való készüléskor

50. fogás

CIRKUSZIDŐ - 12. osztály  ISMÉTLÉS  - érettségi feladatok

Óra elején beszéljünk a tanulási célokról  és a sorra kerülő feladatokról.

Készítsünk előre egy nagy táblázatot, amelyen vízszintesen a gyerekek neve szerepel, a függőleges oszlopokban pedig a feladatok. Amikor egy diák egy feladatra a tanár megelégedésére válaszol, végez egy feladattal, akkor ezt a tanár bejegyzi a táblázat megfelelő helyére.

Egy hasonló, kicsi táblázatot  a diákok kezébe adunk, ezen szerepelnek a feladatokhoz tartozó kérdések.

Teremtsünk kihívást: Ki tud egy tanóra alatt legalább 6 feladatra helyes választ adni?

A diákok tetszőleges sorrendben látnak hozzá a feladatokhoz. A tanár körbe jár, nyomon követ, rákérdez, segítséget nyújt.  Így a tanulás személyre szabott lehet. A továbbhaladás csak a tanári ellenőrzés után lehetséges.

Lesznek diákok, akik megtervezik a továbbhaladásukat, mások az árral sodródnak. Azt azonban nem engedhetjük meg, hogy feltorlódjanak az egyes állomásokon!


Ez a gyakorlat példa a rendezett, önálló tanulásra, bizonyos fegyelemre szoktatja a diákokat: időbeosztásra és különféle források kezelésére.

Jól használható ismétlésnél. 
Vegyünk elő korábbi években kijelölt érettségi feladatokat. A szokásos "oldd meg a feladatot" kérések mellé mellékelhetünk rossz válaszokat is, kérve a diákokat, hogy keressék meg a hibát,  s javítsák is ki! Így a vizsgák valódi problémái is előkerülnek. A cél az, hogy tökéletesre csiszoljuk  válaszokat!


2011. március 15., kedd

BÚJÓCSKA


18. fogás

BÚJÓCSKA

Aki keres, talál – ez a biztos módja emlékeink megőrzésének.
Ez egy alapvető memóriajavító technika.

Téma: 10. osztályos geometria : hasonlóság – ismétlés, összefoglalás.

Ø  Készítsenek a diákok otthon – HÁZI FELADATKÉNT-  egy paklinyi (névjegykártyányi)  kártyát, amelynek
Ø  egyik oldalára a diákok ráírják a megtanulandó tétel vagy fogalom nevét, a másik oldalára pedig a tétel jelentését, a fogalom meghatározását vagy egy jó rajzot.
Ø  Mindenki kiteríti a kártyáit úgy, hogy a jelentés  / meghatározás kerüljön lefelé.
Ø  Kérdezzük meg a diákokat, hogy szerintük mennyi ideig tart minden előttük levő kártyát felfordítani?  Az eljárás a következő : nézzék meg a kártyát, fejben (magukban) adják meg a választ,  mondják el a tételt vagy a fogalom meghatározását; azután fordítsák meg, ellenőrizzék válaszuk helyességét. Ha jó volt a válaszuk, fordítsák fel a kártyát.  Ha nem, akkor hagyják lefelé fordítva, s csak akkor térhetnek vissza hozzá, ha a többi kártyával már végeztek.
Ø  Amikor a diákok végeztek valamennyi kártyával, fordítsák meg a folyamatot: a tétel szövegéből találják ki a tétel nevét; a meghatározásból pedig a fogalmat!  Mennyi ideig tart ez?
(Két pakli egyszerre felhasználva memóriakártyaként is funkcionálhat…!)

A lapok egyik oldalára az alábbi tétel-címeket, fogalmakat lehet írni:

Párhuzamos szelők tétele;
Párhuzamos szelőszakaszok tétele;
A háromszögek hasonlóságának alapesetei;
Téglalapok hasonlóságának feltétele;
Az aranymetszés definíciója;
A merőleges vetület fogalma;
A magasságtétel;
A befogótétel;
A szögfelezőtétel;
A háromszög súlyvonalai;
A háromszög súlypontja;
Érintő és szelőszakaszok tétele;
Érintő és szelőszakaszok tételének következményei;
A mértani ( geometriai) közép fogalma;
A számtani és mértani közép közti kapcsolat;
Hasonló síkidomok területének aránya;
Hasonló testek térfogatának aránya.

A kártyák két oldala ( néhány példa):

Párhuzamos szelők tétele


Azt mondja ki, hogy ha adott két egymást metsző egyenes és az egyiken két szakasz, és e szakaszok végpontjain át olyan párhuzamosokat húzunk, amelyek a másik egyenest metszik, akkor a második egyenesen keletkezett szakaszok hosszának aránya egyenlő az első egyenesen a nekik megfelelő szakaszok hosszának az arányával.
·       

Magasságtétel
A derékszögű háromszög átfogóhoz tartozó magassága (m) az átfogót két szeletre bontja (p és q), és az átfogóhoz tartozó magasság a két szelet mértani közepe, vagyis .

Befogótétel
Egy derékszögű háromszög befogója (b) az átfogónak(c) és a befogó átfogóra eső merőleges vetületének(q) mértani közepe, azaz.

Mértani közép
A mértani közép a matematikában a középértékek egyike. Két nemnegatív szám mértani (geometriai) középarányosa egyenlő a két szám szorzatának négyzetgyökével. Hasonlóan, több nemnegatív szám mértani közepe a számok szorzatának annyiadik gyöke, ahány számot vettünk.



Mi az összefüggés két nem negatív szám számtani, és mértani közepe között?

Geometriai interpretáció
Az a és b számok mértani közepe az a szám, ami annak a négyzetnek az oldalhosszúsága, aminek területe egyenlő az a és b oldalú téglalap területével.
Ez meg is szerkeszthető a Pitagorasz-tétel és a magasságtétel alapján:
Egy egyenes szakaszra felmérjük az a és b hosszú szakaszokat. Felezzük meg az a + b szakaszhosszt, és húzzunk egy félkörívet a felezőpont körül sugárral (Thalész-kör). Állítsunk merőlegest abban a pontban, ami az a és a b szakasz határpontja. A körív és a merőleges által kimetszett szakasz hossza a keresett mértani közép.

Három szám, a, b és c mértani közepe az a szám, ami annak a kockának az oldalhosszúsága, aminek térfogata egyenlő az a, b és c oldalú téglatest térfogatával.



Merőleges vetület