Amikor elkezdtem tanítani, - a sikeres érettségire való felkészítés mellett - több célt is kitűztem magam elé, mint gondolom sokan mások, akik a katedra túloldalára léptünk.
1. Szerettem volna, ha nem félnek a diákjaim az órákon. / Persze most is van anyuka, aki fogadóórán elmeséli, hogy mennyire fél a fia a matekóra előtt..., de mitől, kitől? Az órától, a tananyagtól, tőlem, vagy a saját tudásától?    :(   / - Tehát ez nem jött be...
2. Szerettem volna, ha az órán megtanulhatják, amit kell, s hogy arra építve otthon be is tudják gyakorolni az anyagot, hogy...szóval ne kelljen magántanárt fogadniuk a drága délutáni idejükben.../ Már az első szülői értekezlet után odalépett hozzám egy jól szituált anyuka, aki kért, hogy ajánljak valaki jó tanárt a lánya mellé... :( / - Tehát ez nem jött be...
3. Az óravázlataimat kezdetektől fogva úgy állítottam össze, hogy minden órán legyen valami, amire érdemes külön odafigyelni, hangsúlyt helyezni, felfigyelni, szóval, ami egy kicsit érdekes..., legalábbis szerintem matematikából vagy fizikából...
Hát ez még létező célkitűzés...Ebbe kapaszkodtam bele...Továbbképzések, ismerkedés a Waldorf módszerrel, kooperatív technikák, kollégák ötletei, 100. és egyéb jubileumi órák ösztönzései valami különleges órára, Csodák Folyosója a suliban...
No, meg rám köszönt a könyvesboltban Paul Ginnis könyve.

Először is végigbogarásztam a tartalomjegyzéket és kijegyzeteltem, hogy melyik módszerét melyik órákon tudom felhasználni.
Pl.-  másodfokú egyenletek - KI HÚZ GYORSABBAN?  10. osztály
    -  régi problémák, új ismeretek - KI HÚZ GYORSABBAN ? 10. o.
    -  térbeli idomok  -  MEMÓRIATÁBLA   12. o.
    - projekt nap befejezése -  KÉRDÉSEK ÓRÁJA