15. fogás
Törött darabok
– Szabó T. Anna : A reformkori nők versére épített osztályfőnöki óra – március 15-e emlékezetére
Remek időtöltés! A ember összetör valamit és másokkal együtt összerakja…!
Valamennyi diák kap egy olyan információ- vagy kötelesség-darabkát, amelyre a csoportnak a feladat elvégzéséhez szüksége van.
· Ha van rá mód, ültessük körbe a csoportok tagjait! ( Normál osztálylétszám esetén lehet 3 csoport, akár padsoronként elhelyezkedve is.)
· Ismertessük a csoportokkal a végrehajtandó feladatot! - Jelen esetben a kapott szöveg(töredékek) alapján rakják össze a verset, egészítsék ki, „dekorálják ki” úgy, hogy egy rögtönzött ünnepi műsorral tudjanak kiállni az osztály elé.
· A szabályok : - csak szóban lehet megosztani az információkat
- csak egy személy írhat
- tartsuk be a megadott határidőt ( kb. 20 perc)
A tanár „dőljön hátra”, csak figyelje a csoportok önszerveződő munkáját! A feladat befejezésekor természetesen meg kell beszélni a gyakorlatot!
Egy táblázatba foglaltam a verset – versszakonként és a hozzá tartozó kiegészítéseket, szövegeket, képeket.
Valamint egy külön fejezet szól a kokárdáról, valamint az első szabad sajtótermékekről.
Színek, betűtípusok segítik a tagolást. Persze ez megváltoztatható a csoportok létszámától függően!
A férfinak hazája volt, a nőnek otthona, a férfié a parlament, a nőé a szoba, hová a fáradt férfifő mint révbe, visszatért, hol békét, ártatlan derűt és megnyugvást remélt. | |
De olvastak az ifjú nők és szólt a zongora, hömpölygött, mint az áradat, reform, romantika, és szabadság és szerelem úgy összetartozott, mint a választott férfival szerelmes asszonyok. | Idézetek Georg Sand írónőtől: „Az egyenlőség szent, ez az emberek atyjának akarata, az emberek kötelessége pedig, hogy igyekezzenek megvalósítani egymás közt. Amikor a népek még komolyan ragaszkodtak hitük szertartásaihoz, az úrvacsora volt az egyenlőség egyetlen formája, amelyet a társadalmi törvények lehetővé tettek. A szegények és a gyengék vigaszt és a vallás ígéretét találták benne, ami megsegítette őket, hogy nehéz napjaikat elviseljék, és jobb jövőt reméljenek utódaiknak.” „Sok hibád van ugyan, de lehetőséged is, hogy legyőzd őket; mert benned olyan képességek vannak, amelyeket sem az oktatás, sem a munka nem adhat; megvan benned az, amit sem a rossz tanácsok, sem a rossz példák el nem vehetnek, a szent tűz... a lángész lobogása! Ez a tűz, sajna, semmit sem világít meg, a lángész terméketlen marad... mert látom a szemedben, ahogy a hangodból is éreztem, hogy nem ismered az igazi művészetet, nem hiszel a nagy mestereknek, nem tiszteled a nagy alkotásokat; a dicsőséget szereted, csak a dicsőséget, és azt is csupán önmagadért.” „A zene a legtitokzatosabb és legemelkedettebb dolgokat is elmondja, amit a lélek érez és megálmodik. Az eszmék és érzések magasabb rendjét fejezi ki, mint az emberi szó. A végtelent tárja fel.” álmodik – és álmában boldog újra: lehangolt húrja megfeszül, a lomha billentyűkön egy lány tíz karcsú ujja futkározik, s az elámult szobán át az idegen világba csengve-bongva áradnak régi, álmatag szonáták…” Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem. Szerelmemért föláldozom Az életet, Szabadságért föláldozom Szerelmemet. Pest, 1847. január 1. ( P. S.) |
A csitrik függönyök mögül lesték Vasvári Pált, a Szendrey-lány megszökött, lapokban publikált, rokonát, Wesselényijét imádta Polika, és Angliában agitált Pulszky Terézia – a március felpezsdített szűk otthont, tág hazát, s a reménység a lelkeket mint bor hatotta át. | „Ha mint Sándorom neje leszek boldogtalan – mi csak tőle függ –, lesz erőm tűrni mindent, mit rám küld az ég, és kivívni magamnak a jövő üdvösségét; de ha elszakasztanak tőle, ha még nem is láthatom, úgy veszve, veszve lesz minden számomra! ” – írta Júlia barátnőjének, Térey Marinak levelében. „Édes Miklós! Hogy milyen örömöt okozott leveled, azt nem is írom, mert tudod. …östve a követünknél voltam társaságba, ahol egy ifjú Eszterházival ismerkedten, ki egy szó magyart sem tud; holnap kezdődik a fársáng, arról majd többet írok. Megunod ezt a sok semmiséget, de annyi komor elfoglalásaid vannak, bárcsak egy mosolygást hozhatnék ajakidra. Már három posta nap, hogy az enyimekről levelet nem vettem, ha írsz, írj Laciról is valamit, mert rolla semmit sem tudok. Köszönöm a pletykákat. Isten veled, gondolj olykor Polikára…” Egy magyargyűlölő osztrák bankárcsalád kedvenc lánya, Walter Teréz először Liszt Ferencért rajongott, aztán a magyar férjéért, Pulszkyért- nem adhatta kezét unalmas embernek. …A nemzeti dalt két nappal előbb, március 13-án írtam, azon lakomára, melyet az ifjúság március 19-én akart adni, mely azonban az eddigi események következtében szükségtelenné válván, elmarad. Míg én az egyik asztalnál a nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának…  8 óra után: A Pilvaxban Petőfi először szavalja el a Nemzeti dalt. Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! - A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! … ...Sehonnai bitang ember, Ki most ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább, Nem leszünk! Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi mégis láncot hordunk! Ide veled, régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!... 10 óra: A mérnök- és jogászhallgatók csatlakozása az Egyetem téren, Petőfi harmadszor is elszavalja a Nemzeti dalt. A tömeg a Landerer-nyomdához vonul. ...A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy hiréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!... 1/2 11 körül: A lefoglalt gépeken megkezdik a 12 pont és a Nemzeti dal kinyomtatását.  Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! 1/2 1 tájban: A tömeg eloszlik. Petőfi az író társaival együtt végigjárja a szerkesztőségeket, a sajtószabadság hírével a cenzúra mellőzésére biztatja azokat. Petőfiék az ebédszünetet kihasználják és a Landerer nyomda közelében fekvő Nemzeti Múzeumba ( amely a reformkor hatalmas vívmánya volt!) beadták a szabad sajtó első nyomdai termékeit- kinyomtatott Nemzeti dalt és a 12 pontot - ( őrizze csak a Múzeum ezeket az ereklyéket!) . Délután 3 óra: A Múzeum-kertben népgyűlést tartanak. Hat fős bizottság megy a városi tanácshoz, Petőfi tagja lesz. 4 óra tájban: A városházán 13 fős Közbátorsági Választmányt választanak, Petőfi ennek is tagja lesz. 5 óra körül: A Közbátorsági Választmány kb. 20.000 fős tömeg kíséretében elindul Budára, a helytartótanácshoz, követelve a cenzúra eltörlését, Táncsics Mihály szabadon bocsátását és a katonai beavatkozás megakadályozását. 7 és 1/2 8 között: A tömeg visszaindul a kiszabadított Táncsiccsal Pestre. 8 óra után: Díszelőadás a Pesti Magyar (Nemzeti) Színházban. Este kivilágítják a várost, 19 órakor a nép által már előzetesen kívánt Bánk bán előadását szakítja meg a Nemzeti Színházba betóduló sokaság. A zenekar fölváltva a Rákóczi-indulót, Marseillaise-t és Hunyadi László szebb helyeit hangoztatá. Később Egressi Gábor szavalá el Petőfinek fenn kitett költeményét, a nép ezreinek harsogó esküvése mellett. Ugyanazt rögtön Szerdahelyi által zenére téve a színházi polgártársak kara éneklé el; a közönség ismételteté a szavalmányt és dalt. (J. M.) A magyar hagyomány szerint a pesti radikális ifjúság vezérei Petőfi Sándor és Jókai Mór szerelmeiktől, Szendrey Júliától illetve Laborfalvi Rózától kaptak kokárdát a forradalom estéjén. „Látjátok ezt a háromszínű kokárdát itt a mellemen? Ez legyen a mai dicső nap jelvénye. Ezt viselje minden ember, ki a szabadság harcosa; ez különböztessen meg bennünket a rabszolgaság zsoldoshadától. E három szín képviseli a három szent szót: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ezt tűzzük kebleinkre mindannyian, kikben magyar vér és szabad szellem lángol! Ez aztán fordított a dolgon. A háromszínű kokárda helyreállítá a rendet. Aki háromszínű kokárdát akart feltűzni, annak előbb haza kellett menni. Tíz perc múlva a színház üres volt. És másnap minden embernek ott volt a mellén a háromszínű kokárda; a Nemzeti Kaszinó urainak paletot-ján kezdve, a napszámos darócáig, s aki köpönyegben járt, az a kalapjára tűzte. ” (– Jókai Mór: Az a nő, aki együtt jön velem) 10 óra: A városházán megkezdi első tanácskozását a Közbátorsági Választmány. „Nagyapáink és apáink, / Míg egy század elhaladt, / Nem tevének annyit mint mink / Huszonnégy óra alatt.”- P.S. |
Csatába ment a katona a nagy eszmék után, vele maradt a szerelem, hátramaradt a lány – dörgés, villámlás: ágyú, kard, esőz a honfivér – s amelyik nő nem menekül, mit is tehetne? Vár. |  Kossuth Lajos azt üzente, Elfogyott a regimentje. Ha még egyszer azt üzeni, Mindnyájunknak el kell menni, Éljen a magyar szabadság, Éljen a haza. Esik eső karikára, Kossuth Lajos kalapjára, Valahány csepp esik rája, Annyi áldás szálljon rája! Éljen a magyar szabadság, Éljen a haza. Petőfi Sándor: A márciusi ifjak Szolgaságunk idejében Minden ember csak beszélt. Mi valánk a legelsők, kik Tenni mertünk a honért. Mi emeltük föl először A cselekvés zászlaját, Mi riasztók föl zajunkkal Nagy álmából a hazát! A földet, mely koporsó volt S benn egy nemzet a halott, Megillettük, és tizennégy Miljom szív földobogott. Egy szóvá s egy érzeménnyé Olvadt össze a haza, Az érzelem lelkesűlés A szó szabadság vala. (1848. június) |
Az asszonyé a vakremény, a férfié a tett – de férfié lesz a remény és asszonyé a tett: mert leng a fekete-piros, a gyász, vér zászlaja, Világosnál lement a nap, s tán nem kel fel soha – veszve szabadság, szerelem, és harcos ifjai – a tiprott földből a remény hogy sarjadhatna ki? | „ … Uraim! a haza veszélyben van. … felhívom önöket ezen határozatra: mondják ki önök azt, hogy … a szükséghez képest 200.000 fegyverest állíthasson, vagyis a jelen disponibilis haderőt 200.000-re emelhesse s ezen első perczben 40.000 embert mindjárt kiállíthasson, és a többit a szerint s úgy, mint a szükség fogja kívánni Kossuth beszédének vége, miután a diéta megszavazta kéréseit: …Ezt akartam kérni, de önök fölállottak; s én - leborulok e nemzet nagysága előtt! Csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint a mennyi hazafiságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni!” A pákozdi csata az 1848–49-es forradalom és szabadságharc jelentős csatája volt. Az 1848. szeptember 29-én a Velencei-tótól északra, a Pákozd-Sukoró-Pátka háromszögben vívott csatában Móga altábornagy seregei vereséget mértek Jellasics horvát bán által vezetett seregre.  A kápolnai csatában 1849. február 26-27-én a magyar honvédsereg jelentős vereséget szenvedett a császári és királyi csapatoktól. A vereség súlyát tovább növelte, hogy poltikai síkon is kedvezőtlen változásokat hozott: a vereség hatására adta ki I. Ferenc József 1849. március 4-én az olmützi alkotmányt.   A magyar sereg egyik legemlékezetesebb győzelmét aratta Isaszegnél az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején. A dicsőséges csata történelmi jelentőségét emlékmű idézi. Az 1849. április 6-án Isaszeg mellett az osztrák sereggel megütköző magyar sereget Görgey Artúr parancsnok vezette.  A segesvári csata az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik jelentős csatája volt. 1849. július 31-én Segesvár és környékén a Bem tábornok vezette magyar csapatok vereséget szenvedtek az Alekszandr Nyikolajevics Lüders tábornok vezette orosz és az Eduard Clam-Gallas tábornok irányította osztrák hadsereggel szemben. Mégis hordám láncomat, Nehogy a küzdés elvégre Súlyosbitsa sorsomat: Mint a vadnak, mely hálóit El ugyan nem tépheti, De magát, míg hánykolódik, Jobban behömpölygeti… Nem valék erős meghalni, Mikor halnom lehetett: Nem vagyok erős hurcolni E rámszakadt életet. Ki veszi le vállaimról... De megálljunk, ne, - ne még! Súlyos a teher, de imhol Egy sugár előttem ég.” ( Arany János : Visszatekintés) |
Ablaknál áll a feleség, ajtóban az anya: és elesettet, bujdosót mind visszavár – haza | „A fiatal asszony mereven nézte az urát, mintha ismeretlen veszedelemtől féltené. - Elhagysz, Sándor? A költő haragosan bólintott. - Igy kell lenni... Nyolc órakor kocsira ültek. Az első kocsin ült Petőfi, Egressy és az ezredes. A második kocsira a honvédeket ültették. - Irni fogsz? - Irok. - Várlak. - Várj, vagy a küldöttemet várd, aki biztonságosabb napon utánam hoz Vásárhelyre. - Téged várlak. - Én jövök érted... Ha jöhetek... Katona vagyok. - A gyermek... Még egy csókra a kocsiba emelte a pólyás apróságot. A költő visszaadta a gyermeket, még egy bucsucsókra lehajlott az asszonyhoz, azután indulást parancsolt. A kocsis a lovak közé vágott. Elindult a két kocsi. Julia állt az ut szélén, mozdulatlanul, értelmetlenül bámult utánuk. A por lassan magábazárta a két kocsit. Az asszonyból halálos sikoltásban tört ki a fájdalom: - Sándor! Sándor! A költő már nem hallotta ezt a sikoltást…” |
A kokárda
A kokárda (szalagcsillag) kör alakú, fodros szélű, nemzetiszínű jelvény, melyet eredetileg kalapra vagy sapkára, a nők esetleg a hajukba tűztek. Franciaországból terjedt el a 18.-19. századi forradalmak idején egész Európában és Amerikában.
A magyar kokárdát március 15-én, 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetét jelentő pesti forradalom évfordulóján szokás viselni. A magyar hagyomány szerint a pesti radikális ifjúság vezérei Petőfi Sándor és Jókai Mór szerelmeiktől, Szendrey Júliától illetve Laborfalvi Rózától kaptak kokárdát a forradalom estéjén. A francia kokárdától eltérően nem kalapra tűzték, hanem a kabát hajtókájára vagy mellrészére a szív felőli oldalon.
A teljes kokárda mellett elterjedt még a nemzetiszínű szalag viselete is. Ezt néhány centisre vágva, azonos szabályok szerint hordják, és sokféle hajtási variációja létezik.
A kokárda hajtása
 |  |  |
1. | 2. | 3. |
1. A hajlított magyar kokárda 2. A helyesen varrott magyar kokárda 3. A sokak által használt kokárda | ||
A színeket rendszerint a nemzeti zászlóról veszik, tulajdonképpen egy nemzeti színű szalagot meghajlítanak. Szabály szerint a színek mindig belülről kifelé olvasandók: a zászló fölső (függőleges csíkozásnál a bal oldali) része kerül a kokárda belsejébe, az alsó része pedig a külső szélére.
A magyar kokárda piros-fehér-zöld színű, tehát helyesen kívülre kerül a zöld. Az 1848-as pesti forradalom idején a márciusi ifjak még valóban így is használták, de Than Mór festményein is megfigyelhető, hogy a huszárok csákórózsáján is helyesen szerepel a színsorrend. Téves viszont Szendrey Júlia kokárdája, amit Petőfinek készített, hiszen ezen az olasz színek sorrendje figyelhető meg. Valószínűleg már a forradalom idején is használtak téves kokárdákat, nem mindenki tudhatta hogyan kell helyesen hajtani.
Manapság téves történelmi berögződések, és a hagyomány miatt legtöbbször a piros van kívül és a zöld belül.
„… Ugye a kokárda úgy készül, hogy egy nemzeti színű szalagot meghajlítunk. Hogyha azt akarjuk, hogy kétoldalt piros-fehér-zöld jöjjön ki belőle, bizony itt a zöld kerül kívülre és a piros belülre. A kokárda mindig belülről kifelé olvasandó. De már 1848-ban a kokárdák többsége fordított volt. Kívül volt a piros, mert úgy csinosabb. Az olasz kokárda amit mi hordunk, mert ugye az osztrák fekete-sárga kokárdát is úgy hordták, hogy a katonának a csákóján egy sárgaréz lap volt és a közepén egy fekete gomb. Fekete-sárga. Tehát így kellene kinéznie a kokárdának.”
Landerer, Heckenast és a márciusi ifjak
A kb. 5000 fős tömeg 11.30 körül érkezik a Szép és a Hatvani utcák sarkán álló Horváth házhoz, amelyben a Landerer és Heckenast nyomda működik. Petőfi, Jókai, Irínyi József, Degré Alajos, és Vidats János bemennek, és Landerer Lajostól, az egyik tulajdonostól a 12 pont és a Nemzeti dal kinyomtatását követelik. Landerer némi ellenállás, s a fiataloknak odasúgott segítő instrukciók után beleegyezik ebbe, majd bezáratja magát a főnöki irodába. Míg folyik a két mű folyamatos szedése és nyomtatása, a zuhogó esőben kint várakozó tömeget alkalmi szónokok buzdítják. Mikor végre elkészülnek az első példányok, Petőfi a Nemzeti dalt, Irínyi a 12 pontot olvassa fel az izgatottan várakozó tömegnek, majd a többi nyomtatványt a nép közé szórják.
Ezután Petőfiék az ebédszünetet kihasználják és a Landerer nyomda közelében fekvő Nemzeti Múzeumba ( amely a reformkor hatalmas vívmánya volt!) beadták a szabad sajtó első nyomdai termékeit- kinyomtatott Nemzeti dalt és a 12 pontot - ( őrizze csak a Múzeum ezeket az ereklyéket!) .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése